>

Egyetemista uralomátvétel a profik között
2009. December 7
Megvan a prágai EPT győztese és egyben a 628.00 euró tulajdonosa – Jan Skampa, a 23 éves közgazdaságtan-hallgató (helyben, a Károly egyetemen tanul), ezzel azt mondhatjuk, óriási tettet hajtott végre – rá talán senki sem fogadott volna. Vilamoura után már számolni kellett azonabn vele, hiszen ott 4. lett.
Swen Eichelbaum esett ki először Laurence Ryannnel szemben, ő lett a 8. Gustav Ekerotot Avitan estette ki, percekkel később. Így az első két kiesett játékos gyorsan követte egymást. A 7. hely 71.000 eurót ért. Luca Paganot Stefan Mattson buktatta ki – így ő 6. lett – talán egy kicsit csalódást okozva, de azt hiszem, a pénznyeremény (100.000 euró) bőven kárpótolja.
Mattson tovább masírozott, és sikerült Ryannek is búcsút mondania, ki cseppet sem volt szomorú, hiszen ezt a versenyt csak gyakorlásnak szánta a továbbiakra nézve. A 46 éves ír Laurence Ryan 5. lett, és 135.000 euróval gazdagabb.
A 4. helyen Anthony Roux és 171.000 euró áll. Mattson 3 órányi további játék után eset ki – 255.000 euró lett a jutalma a 3. helyért.
A Pokerstars Pro csapattagjai kénytelenek voltak egymást kiejteni, Arnaud Matternnek sikerült ez, ő végzett a többiekkel.
A heads-up 3 őráig tartött, és Skampának az az izraeli üzletember volt az ellenfele, aki maga is meglepetésember volt ezen a versenyen – Eyal Avitan. A heads-up kezdetén neki volt több zsetonja. Skampa – saját bevallása szerint – nem tőle tartott, hanem Stefan Mattsontól. Az ő kiesése után láthatólag megkönnyebbült, sokkal nyugodtabban játszott. Skampe ezzel a győzelmével helyet szerzett magának az EPT nagydöntőre is.
A chip leader pozíciója sokszor változott a döntő során – egy ilyen hosszú játéknál ez természetes is. Skampa viszont egyre erősödött, és a döntő játszmában visszahívott Avitan tétjére – ezzel adta meg neki a kegyelemdöfést. Avitan 454.000 euróval lett gazdagabb, Skampa viszont beírta magát a cseh és a nemzetközi pókertörténelembe is. Nem véletlen, hogy a közönség teljesen megvadult, mikor átvette jól megérdemelt díjait.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|