>

A freeroll-okról, cash game-ekről 1.
2010. Jan. 30
Bolyongunk a pókeroldalak közt, játszunk ezt is, azt is, de azt vettük észre, hogy igazából a designon kívül a pókeroldalak közt nincs nagy különbség: frerollokat, játékpénzes játékokat és cash game-eket ajánlanak fel.
És alapvetően a különbség itt van: máshogy játsszuk ezeket, a tapasztalatainkat szeretnénk most megosztani.
Először is a freeroll. Természetesen még akkor is nagyon népszerű, ha csak pár centet fizet ki. A jelentkezők száma még csak a magyaroknak meghirdetett versenyeken is egypár ezren vannak, de a nagy nemzetközi oldalakon általában 8-9000 másik játékos ellen játszhatunk. Ez nagyon izgalmasnak tűnik, de az első órában megőrül az ember: csak azt látja, hogy all-in, all-in. Minden tétet tart valaki, sőt minden körben all-in megy valaki. Ezek az emberek magukat és egymást ejtik ki, nekünk pedig marad a dilemma: hogyan éljök túl ezt az órát. Általában sikerül, mert defenzív módon be lehet a túlélésre rendezkedni, de az első óra végén két dolog történik: a játékosok fele kiesett – ez nekünk természetesen jó hír – de ott állunk kevés zsetonnal, amikor már olyanok ülnek az asztalnál, akiknek akár 5-ször, 10-szer annyi zsetonjuk van, mint nekünk – ez persze a rossz hír. Innen kell aztán bedolgoznunk magunkat pénznyerő pozícióba – ez meg innentől kezdve nagyon nehéz. Azt állapítottuk meg eddig, hogy a többiek magatartásának átvétele (agresszíven játszani, all-in menni) rövid távon kifizetődő, de hosszú távon nem jön be. Sokszor a pénzes pozíció közelében se találtuk magunkat. És persze, mindig belefutunk a kocapókeresbe – ő az, aki össze-vissza emel, checkel, all-in megy, neki semmi se drága. De nála is van rosszabb – a kocapókeres szerencsével. Minden mozdulatáról látszik, hogy halvány fogalma nincs a pókerről, de nyer, és ha fenn nagyon szeretik, akkor sokáig benn is marad. Még a blöffje is átlátszó, de nyer. Igaz, nem sokat, de meg kell várni, míg a pókeristenek elpártolnak tőle, akkor lehet csak „kivégezni”. Nagyon idegesítő típus.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|