Póker Hírek

 
Póker > Póker Hírek

Megvan az első NAPT első győztese!

2010. Február. 25

Ő az, aki meglepetésemberként került a final table-höz. Ő az, akinek nem adtunk volna kapásból esélyt a nyerésre. És ő az, akire a nap elején senki sem fogadott volna, mert ingott alatta a szék – Sam Stein minden potot megnyert, amihez hozzájutott. Sokszor sodorta a kiesés szélére hősünket. Sőt, a tornát elnézve Stein nagyon jól játszott, minden potot megnyert, ami fontos volt, ez juttatta őt a final table-hez. Több helyen viszont azt említi a szakirodalom, hogy Stein ellen a saját fegyverét lehet fordítnai – ő ugyanis nem szeret dobni. Nem ismeri azt a szót, hogy „fold”. Ezt használta ki a győztes, és lassan szinte csak Stein ellen játszva jött fel újra. Nem húzom tovább az idegeket – gratulálunk Tom Marchesének, a 2010-es NAPT Venetian győztesének, akitől már soha nem lehet elvenni azt, hogy az NAPT történetének első bajnokságát ő nyerte meg. 827.648 dollárt nyert a trófea mellé, és nem túlzás azt mondani, hogy örökre beírta magát a PokerStars krónikáiba.

Sam Steinnek sincs oka panaszra, hiszen a második helye 527.306 dollárt ért. A nyolc játékos végső sorrendje tehát a következőképp alakult:

1.Tom Marchese
2.Sam Stein
3.Daniel Clemente
4.Yunus Jamal
5.David Paredes
6.Thomas Fuller
7.John Cernuto
8.Eric Blair

A lista érdekessége, hogy Cernutonak nem sikerült megmutatnia, hogy nem fogatlan vén tigris, pedig erre készült; és az előző napi chip leader utolsó lett. Egyébként két PokerStars játékos van a 8 között: Sam Stein és Eric Blair. A következő PokerStars játékos a 25.helyen kiesett Vanessa Rousso. Egy kicsit gyengébb lett nekik a NAPT, mint ahogy számítottak rá, én magam is úgy gondoltam, hogy az első 24-ben többen képviseltetik majd magukat. Kedves pókerfanatikusok, nem maradunk azért póker nélkül, hiszen zajlik már a LAPT, a Latin American Poker Tour is. Aki még több pókert és izgalmat szeretne, kövesse figyelemmel azt is!

 
Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
 Látogass el a PokerStars-ra!
100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
 Látogass el az Everest Pokerhez!
100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
 Látogass el a Bwin Pokerre!
Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
 Látogasd meg a Betssont!
Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
 látogass el a Titan Pokerhez!
100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
 Látogass al a Betwayre!
600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
 Látogasd meg a Betfairt!
100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
 Látogasd meg a PacificPokert!
 
JÁTSSZ PÓKERT: POKERSTARS en EVEREST POKER
Nem találtad meg, amit kerestél? Próbáld a Google Google vagy a Yahoo Heeft vinden wat u waar zoekt? VÁLASSZON NYELVET: