Póker Hírek

 
Póker > Póker Hírek

Aktualitások 1.

2010. Március 21

Elkezdődött az ausztriai Snowfest, az EPT következő állomása. Eredmények még nincsenek, hiszen vasárnap este van, ez 1a napról holnap lesznek pontos információink. Amit tudunk: ezen a napon 269 induló volt, és harmincan már ki is estek 3 óra játék után.

Érdekesség, hogy a litván Testnevelési és Sportminisztérium felvette a pókert is a hivatalosan sporttá nyilvánított tevékenységek közé. Ezzel hivatalos szervezetté lépett elő a litván pókerszövetség is. Ez az akció azért jó, mert teljesen megváltozik egyrészt a póker megítélése, másrészt pedig a versenyek szervezésében, lebonyolításában részt vehet az állam is.

Sorban tartóztatják le az EPT Berlin kirablóit is – az egyik rabló magától besétált a rendőrségre, és megnevezte társait is, sőt, az enyhébb büntetés reményében hajlandó visszaadni a zsákmány ráeső részét. Egyébként az ő autójával menekültek el a helyszínről. A második gyanúsítottat egy metróállomáson vették őrizetbe, ahol odasétált a rá váró rendőrökhöz, és engedte magát letartóztatni. Mindketten törökök. Két társuk még szökésben van – egy 20 éves török állampolgár és egy 19 éves német (a nevét csak érdekességképpen írom le: Jihad Chetwie – no comment :-) ). A re4ndőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 21 éves szintén török férfit, aki ötödik gyanúsítottja lehet az ügynek, de szilárd alibit igazolt, és így elengedték. Lehet, hogy őt is még előveszik az ügy kapcsán.

Pókerbállal kapcsolatban a hivatalos honlapon még mindig semmi nincsen – már nem is mérgelődök rajta.

A bécsi CCC (Concord Card Casino) által megrendezett Spring Poker Festival a magyaroknak ugyan pénzt hozott, de kiestek hamar.

Közben Daniel Negreanu megnyerte azt a fogadást, amit egy pókerőrülttel kötött arra, hogy Phil Hellmuth nem fogja megnyerni a WPT Shooting Star-t. Hellmuth második lett, mert a 28 éves Mclean Karr nyert.

Közben egy nyolc éves indiai kisfiú félmillió dollárt nyert online pókeren, de a cég nem akar fizetni, az ügyet bíróságra vitték. Én csak annyit kérdeznék: pénzben nem csak 18 éven felüliek játszhatnak?

 
Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
 Látogass el a PokerStars-ra!
100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
 Látogass el az Everest Pokerhez!
100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
 Látogass el a Bwin Pokerre!
Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
 Látogasd meg a Betssont!
Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
 látogass el a Titan Pokerhez!
100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
 Látogass al a Betwayre!
600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
 Látogasd meg a Betfairt!
100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
 Látogasd meg a PacificPokert!
 
JÁTSSZ PÓKERT: POKERSTARS en EVEREST POKER
Nem találtad meg, amit kerestél? Próbáld a Google Google vagy a Yahoo Heeft vinden wat u waar zoekt? VÁLASSZON NYELVET: