>

Az EPT 3-4. napja és a teljes döbbenet
2010. Március 7
Habár a rendkívül népszerű dán Theo Jorgensen birtokolta a legtöbb zsetont a nap folyamán, a chip lead mégsem az övé lett, hanem Kevin Macphee-é. Drámai harmadik nap volt ez, hiszen 23 level után csak 24-en maradtak.
A Team PokerStars Pro tagja, az ukrán Vlad Zguba 27. helyen esett ki, 21,000 eurót nyerve ezzel. Még mindig versenyben vannak azonban csapattársai, az ír Jude Ainsworth 539,000 zsetonnal és a német Johannes Srassmann 515,000 zsetonnal. Tehát a 945 nevezőből már csak 24-en térnek vissza a 4.napra, ahol is már a final table lesz a tét. Ott lesz stefan Huber és Joao Barbosa is. George Danzer, Vadim Markushevski, Julian Thew, Marcel Luske, William Thorson pénzszerző helyen végeztek, de nem lesznek ott a 24 között, akik megmérkőzhetnek majd a 8 helyért a final table-nél.
És ekkor jött a sokk – a negyedik nap fegyveres rablással kezdődött. Körülbelül délután 2.15-kor négy fegyveres, álarcos rabló tört be az EPT Berlin helyszínére (alig kezdődött el a játék) és a célpontjuk a regisztrációs asztal volt. Hála istennek, lövés nem dördült el, senki sem sérült meg komolyabban, és a biztonságiak közbe tudtak avatkozni, a rablók viszont elmenekültek. A rablóknál a hivatalos közlemény szerint kézifegyverek és egy machete voltak, és nem jutottak be a torna helyszínére, de pénzt vittek el. Az első beszámolók még a pánikhangulatban készültek, Kalasnyikovos támadásról, és 800.000 eurós zsákmányról szóltak, de a hivatalos közlemény ezt cáfolja. Zajlik a nyomozás, a játék újraindult, amikor a rendet nagyjából helyreállították, és mindenki megnyugodott kissé. Mindenütt láthatók a neten azok a képek, amelyeket a biztonsági és a tévékamerák rögzítettek, csak rá kell keresni. Híradók, újságok vezető helyen számoltak be erről a sokkoló eseményről, ami rányomta a bélyegét a hátralévő időre. A negyedik napot azért lejátszották, az eredményről majd a következő cikkben. Ez hihetetlen és döbbenetes.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|