Póker Hírek

 
Póker > Póker Hírek

Kedvenceink, legendás játékosok – 4.

2010. Március 14

végre egy nő, nem is akármilyen – a világ legjobb női játékosa – Annie Duke. Csinos, okos, aktív és attraktív, nem hangos a botrányaitól a sajtó, igazi sztár a szó jó értelmében.

A New Hampshire-i Concordban született és nőtt fel ez a rendkívüli nő. Olyan családba csöppent, ahol a kártya a családtagoknak a vérében volt, és a temperamentumuk csak a győzelmet tudta elfogadni. 18 éves korában a Columbia Egyetemen próbált szerencsét. Angol és pszichológia szakos hallgatóként készen állt arra, hogy tanár szülei nyomába lépjen. Ez nem következett be, mert átnyergelt kognitív pszichológiára a pennsylvaniai egyetemre.

Hozzáment régi barátjához, és költői, de romantikus szegénységben éltek, és tulajdonképpen Annie azért kezdett pókerezni, hogy az első házukon lévő jelzálogot visszafizethessék.

Világhíres Howard Lederer nevű bátyja nyomásának engedve indult el az első komoly versenyen, a WSOP Las Vegason, ahol 13. lett. A profi karrierje tehát ekkor, 1994-ben indult el. Mindjárt azzal, hogy a saját bátyját ejtette ki a versenyből.

2004-ben nyerte az első WSOP karkötőjét, és erre mindenki azt mondja, hogy megérdemelte, mert rengeteget dolgozott a siker érdekében. 2005-ben jelent meg régen várt önéletrajzi könyve.

Jelenleg az ultimatebet.com szakértője, mellesleg Ben Afflecket és Matt Damont tanítja pókerezni. DVD-ket adott ki, Első filmjének tévés premierje május elsején lesz a GSN-en. Mellesleg nem régen megnyerte az NBC National Heads-up versenyét, jótékonykodik, a WSOP Poker Academy szakértője, és négy gyermeket nevel. Azt hiszem, ez nem mindennapi teljesítmény – le a kalappal Annie Duke előtt. Hivatalos homepage-e a www.annieduke.com cím alatt látogatható (sajnos, csak angolul). De megéri bekukkantani, mert rendkívül igényes, áttekinthető, informatív és profi szinten elkészített honlapról van szó. Itt lehet képeket nézni róla, elolvasni az életrajzát, beleolvasni a blogjába, kérdezni tőle vagy az ügynökétől. Összességében ahogy kezeli az egész sztárságot, a sok pénzt és a rajongókat, nagyon szimpatikus lett nekünk. Így kell ezt, Annie!

 
Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
 Látogass el a PokerStars-ra!
100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
 Látogass el az Everest Pokerhez!
100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
 Látogass el a Bwin Pokerre!
Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
 Látogasd meg a Betssont!
Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
 látogass el a Titan Pokerhez!
100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
 Látogass al a Betwayre!
600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
 Látogasd meg a Betfairt!
100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
 Látogasd meg a PacificPokert!
 
JÁTSSZ PÓKERT: POKERSTARS en EVEREST POKER
Nem találtad meg, amit kerestél? Próbáld a Google Google vagy a Yahoo Heeft vinden wat u waar zoekt? VÁLASSZON NYELVET: