>

A WSOP-ról meg robotokról
2010. Június 12
Steven Gee megszerezte élete első karkötőjét az Event #13 No-Limit Hold’em versenyen, amelyen több, mint 3000 induló között kellett helytállnia. Carter Phillips, aki még csak alig 21 éves, szintén karkötőt nyert, így két újonc kerülhetett fel a WSOP dicsőségfalára, és ezzel a győzelemmel mindketten bizonyára életre szóló élménnyel gazdagodtak. Az Event #18 $2000 Limit Hold'Em versenyen még küzdenek, de nem jött össze nagy mezőny. Itt talán a kiesők névsora érdekesebb, mint a bennmaradóké, ugyanis olyan nagyágyúk hullottak el, mint Terrence Chan, az LAPT bajnok Nacho Barbero, Michael Mizrachi és az internetes fenegyerek, Tom "durrrr" Dwan. Hümm, hümm.
Ami az Event #19 $10000 2-7 Draw Lowball World Championship versenyét illeti, azt is érdemes megemlíteni, hiszen Jeffrey Lisandro, Greg Mueller, Daniel Negreanu, Tom Dwan and Brandon Cantu. Vanessa Rousso, Dario Minieri, Justin Smith és Phil Ivey is versenyben vannak még – ez egy húzós mezőny.
Most olvastam, hogy a programozóguruk a Kaszparovot lealázó Deep Blue után megalkották az első pókerrobotokat is. Hogy ezek ember ellen fognak küzdeni vagy egymás ellen, azt nem tudni, de az biztos, hogy velük kapcsolatban a „pókerarc” kifejezés értelmét veszti majd. Megalkották a Polaris nevű szoftvert már 1998-ban, de az akkor csak egy-egy leosztást tudott megnyerni, pár évvel később már profi játékosokat is meg tudott verni. Most az indianai egyetem azt vizsgálja, hogy hogyan lehetne ezt a mesterséges intelligenciát online pókertermekben bevetni. Augusztus 14-ig tart az a verseny, amit ők hirdettek meg, és bárki nevezhet rá a szoftverrel. Lehet, hogy online pókercsatáknak is tanúi leszünk majd, amiket robotok vívnak egymással? De hol marad akkor az ember? - kérdem én. Napi gonoszkodás: Lady Gaga átírhatja a számot Roboface-re, ha nem akar lemaradni. :-)
A People's Poker Touron hullanak a magyarok, Freire Szilvia például pont a buborék lett, de a másik szépségkirálynő, Polgár Krisztina benn van a döntőben. Éljen, éljen! Nem tehetségtelen a lány, ezt már többször is bizonyította. Meglátjuk.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|