>

Pókersport, Annie Duke és a Magyar Kupa
2010. Június 27
Miközben Magyarországon mindent megtesznek, hogy legyilkolják a pókert, ami – ha a magyar állam nem lenne saját pénzének ellensége – az egyik legnagyobb bevételi forrás lehetne, és Ausztriában is december 31-gyel be kell zárnia minden pókerklubnak, mert csak a kaszinókban lehet majd legálisan pókerezni, szóval, közben a világban egyre erősebb a törekvés, hogy a póker legyen olimpiai sportág. Ehhez próbál a Bodog nevű pókerterem egy népszerű és csinos starndröplabda párost megnyerni, mégpedig úgy, hogy szponzorálni fogja őket. Mivel a strandröplabda 1996 óta olimpiai sportág, a szponzoráció felől is próbálják nyomni a pókert, úgy gondolván, talán ez is segíthet. A szerencsés páros pedig a Jennifer Kessy – April Ross amerikai páros lesz, így aki bennük gyönyörködik, látni fogja a pókerlogót is.
Közben Annie Duke azt nyilatkozta az egyik internetes fórumon, hogy várja a következő WSOP-karkötőjét (négy már van neki) és csalódott, mert a pókertornákon csak 3 százalék körül van a nők részvételi aránya. Szerinte ez nem fog hamarosan megváltozni, de annak örül, hogy nők már beírták magukat a póker nagy könyvébe.
A tehetséges amatőr kártyások felkarolását immár évek óta zászlajára tűző Everest Poker a nyáron indítja útjára a Magyar Kupa versenysorozatot. Rengeteg ingyenes előselejtezőből, alacsony tétű szatellitről, közvetlen bejutást garantáló kvalifikációs versenyről, valamint pontversenyekről lehet az Everest internetes pókerasztalai mellől kivívni a továbbjutást az augusztusi élő döntőbe, ahová feltehetően tényleg csak a legjobbak kerülnek be. Ez azért jó verseny, mert a magyar amatőrök végre megmutathatják, hogy a póker magyarországi térnyerésével mennyire tanultunk meg pókerezni.
És ami szintén használ a póker magyar stabilitásának, hogy egyre több ismert név – szándékosan nem nevezem őket sztárnak, mert szerintem olyan ma hazánkban nincs – ül le a pókerasztalhoz, és már magyar pókeresek teljesítményeitől is hangos a világsajtó. Az utóbbi időben nagy pénzeket szakítottak magyar pókeresek, és ez megemelte a magyarok ázsióját a nemzetközi versenyeken is.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|