>

Kis, színes hírek a póker világából – csak bulvár és pletyka
2010. Július 30
Először is, hadd osszak meg mindenkivel egy igazán örvendetes családi eseményt: a legeredményesebb magyar női pókerjátékos, Szilasi Viktória kislánynak adott életet. Ő is, a baba is, és az apuka is jól vannak.
Pókerbulvár rovatunk következik: most Michael Mizrachiról súgom meg, hogy hiába keresett eddig rettentő jól a pókerrel, azt mind elszórta, de annyira, hogy az adósságai miatt majdnem hajléktalan lett. Ám a WSOP egyenesbe hozta – ezután már nem kell aggódniuk, kedves barátaim, van mit a tejbe aprítania. Zárójelben jegyzem meg, hogy a WSOP egyik legnagyobb izgalmakat kiváltó története volt az öt testvér, köztük Michael szereplése.
Bulvárral haladunk tovább: a csúúúnya pletykák szerint állítólag segélyre szorul a munkanélkülisége miatt Zimány Linda (az én egyik naaagy kedvencem), mert nincs munkája. Adalékként: az egyik legjobban kereső pókeres élettársa, aki maga is modellkedik, ruhakollekciója van, levetkőzött fűnek-fának, tehát csurrant is, cseppent is. Drága éttermekbe jár, nyaralgat, egy partin viselt ruhája, órája és táskája veri a millát – mindegy, én sajnálom szegényt.
Bulvár még: a verebek azt csiripelik, hogy Tóth Richárd (végre) kigyógyult a rendkívül eszes Hargitay Beából, és újra a pókeresnek sem rossz Polgár Krisztinával romantikázik.
De ne csak bulvár legyen ma, illetve dehogyisnem! Van még egy őrült fogadásom is – Ted Forrest 1-1 millió dollárt nyert Mike Matusowtól és Justin Smithtől. Az ötszörös WSOP-győztes a fogadás kedvéért 22 kilótól szabadult meg 2 hónap alatt. Ez azért nagy harci tett, mert 85 kilóról fogyott le, ez a súlyának a 25 százaléka.
És végül egy szimpatikus bulvár: nem említettük még, de nagyon fontos, hogy a WSOP-n volt egy 5000 dolláros jótékonysági verseny, aminek az egyik kiagyalója az amúgy is már rendkívül jótékony Annie Duke. Olyan nagy nevek ültek asztalhoz, mint Evander Holyfield, Matt Damon, Shannon Elizabeth, és midannyian elmondták, mennyire fontosnak tartják azt, hogy a póker jótékony célokat is szolgáljon.
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|