Póker Hírek

 
Póker > Póker Hírek

Egypár hírmorzsa a pókereseknek

2010. Augusztus 24

Megtörtént az, ami a magyar póker történetében még soha: a budapesti Doyle Brunson Pókerklubban tűnt fel a pénztárosoknak zárás után, hogy néhány tízezres eltér a többitől. Tüzetesebben megvizsgálták, és megállapították, hogy hamisak a bankók – ez önmagában ha nem is mindennapos eset, de mondjuk, többször előfordul, az ember nem kapja fel rá a fejét. De itt arról volt szó, hogy nagyjából tudták is, ki hagyta ott őket, ám nem a rendőrségen jelentették fel, hanem saját maguk állítottak csapdát. Innentől kezdve aztán alaposan figyeltek mindenkit, aki esetleg gyanús lehet – fel is tűnt egy dörzsöltnek semmiképp nem nevezhető alak, aki utolsó távozó vendégként akart újabb hamis tízezressel fizetni. Elkapták, s akkor már értesítették a rendőrséget is. A hatóság kiérkezéséig visszatartották az ügyeskedő férfit, majd átadták a rendőröknek. Mint kiderült, előttük már nem volt ismeretlen az elkövető, úgyhogy most biztos, hogy ejnye-bejnyére számíthat.

Más rendőrségi hír: megkezdődött Mohammed Abou-Charka és Ibrahim al Moussa tárgyalása a berlini állami bíróságon, az eljárás várhatóan novemberig tart majd. A feltételezések szerint ez a két ember áll a berlini EPT, televízió által is közvetített kirablása mögött. Négy másik elkövető már rács mögött van, és remélhetőleg nem fordul még egy ilyen eset elő. Egyébként a szakértők azt feltételezik, hogy mivel a rablók pontosan akkor csaptak le, amikor a pénzt előhozták a páncélteremből, kellett lennie egy beépített tettestársnak is.

Na de ne menjünk át kékfényesbe, itt van egy kis bulvár – megvan az első magyar pókerkirálynő, Kövecses Petrának hívják és joghallgató. Nyereménye az, hogy másodmagával utazhat Las Vegasba. Gratulálunk neki, csak azt sajnáljuk, hogy nem volt a versenykiírás feltétele az, hogy az illető tudjon pókerezni. Igaz, hogy egy szép lány az asztalnál igazán fel tudja dobni a hangulatot, de az sem árt, ha tud pókerezni, hiszen Poker Queen a cím, amit elnyert. Hogy ezt is miért angolul kellett, azt meg végképp nem tudom....

 
Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
 Látogass el a PokerStars-ra!
100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
 Látogass el az Everest Pokerhez!
100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
 Látogass el a Bwin Pokerre!
Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
 Látogasd meg a Betssont!
Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
 látogass el a Titan Pokerhez!
100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
 Látogass al a Betwayre!
600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
 Látogasd meg a Betfairt!
100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
 Látogasd meg a PacificPokert!
 
JÁTSSZ PÓKERT: POKERSTARS en EVEREST POKER
Nem találtad meg, amit kerestél? Próbáld a Google Google vagy a Yahoo Heeft vinden wat u waar zoekt? VÁLASSZON NYELVET: