>

EPT és egyéb hírek
2010. Augusztus 17
Kezdem is a legfontosabbal: az EPT tallinni fordulójának 2. napján Kwaysser Waldemár Ákos kiesett. A Full Tilt Poker Red Pro csapatának tagja nem erre számított, de mintegy vigasztalásként benevezett egy heads-up versenyre, és ott a második lett. A főversenyt aztán a norvég Kevin Stani nyerte meg. Ő egy szate4liten jutott ki Tallinnba, és mindjárt 400.000 eurót is nyert vele. És amatőr a csávó. Tehát tessék nevezni, a remény hal meg utlojára.
Közben 13 szépség harcol a Las Vegas-i utazást jelentő fődíjért a Póker Queen Hungaryn! Az elődöntőt már megtartották, ott szűkítette le az értő zsűri a falatnyi bikiniben felvonuló lányok számát. Itt nem a pókeres hölgyek között rendezett szépségversenyről van szó, hiszen ezek a leányzók majd az egyhetes felkészítőtáborban fogják elsajátítani a pókerezés alapjait. A zsűriben az újabb tetoválásáról elhíresült Freire Szilvia, és a női bájakra rendkívül fogékony Tóth Richárd foglalt helyet – na, legalább nekik valamennyi közük van a pókerhez! Egyébként a pókeres oldalak némelyikét annyira lázba hozta a verseny, hogy egyesével mutatják be a jelölteket. Ott van köztük Szőke Zsuzsanna is, aki Luigi, más néven Kwaysser Waldemár Ákos kedvese. Vajon ez véletlen? Szeretem azt is, ahogy ezek a lányok előszeretettel bizonygatják azt, hogy ők nem is akartak itt lenni, meg nem is ezzel akarnak foglalkozni, ez csak olyan mellékes, meg ők igazából agysebésznek készülnek.... HEHE.
A PokerStars is végre hallgatott az idők szavára, és észrevette, hogy az utóbbi időben nemcsak a pasik tudnak pókerezni, és meghirdette a Women's Poker League-t. Az ingyenesen letölthető programon már 5 és fél dollárért lehet a versenyekre nevezni, amelyek év végéig futnak. Lehet nevezni, kedves hölgyek, mutassátok meg, hogy a nők szépségverseny meg sztriptíz nélkül is tudnak pókerezni! Sokat lehet nyerni ezeken a versenyeken, érdemes próbálkozni, hiszen a nevezési díj sem eget rengető.
A vilamoura-i EPT 10 napon belül kezdődik....
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|