>

Hírességek Csarnoka, jelöltek névsora – a közönség elismerése
2010. Szeptember 23
Ahogy Hollywoodban nagy dicsőség csillagot kapni a Hollywood Walk of Fame-en, úgy bekerülni a pókerhírességek csarnokába is nagy elismerés annak, akit beszavaznak oda, hiszen ezzel elismerik elévülhetetlen érdemeit a póker területén. A Poker Hall of Fame tagjait 1979 óta választják meg, és a szigorú válogatás a jelek szerint kiállta az idők próbáját. A névsor minden tagja ma is elismert, híres és legendás pókeres. Ami viszont feltűnő, hogy milyen kevés hölgy van a névsorban, pedig a póker történetében manapság van bőven jó női játékos is.
Az öt kritérium, amihez a válogatóknak tartaniuk kell magukat a jelöltekkel kapcsolatban:
1.Játéktapasztalat a legjobbak elleni meccseken
2.Tapasztalat nagy tétekkel való játékban.
3.Következetesen és tartósan jó játék, ami kivívta a társak megbecsülését
4.Teljesítménye kiállta az idők próbáját.
5. Pozitív és eredményes játékkal hozzájárult a póker terjedéséhez és sikeréhez.
Az új tag tavaly Mike Sexton lett, akit a PartyPoker egyik atyjaként is emlegetnek.
Hasonlóan a korábbi kiválasztáshoz, idén is tíz jelöltet választhatott ki a közönség, ennek az első fordulónak augusztus 31-én járt le a határideje. A végső döntést már egy szakmai zsűri hozza majd meg arról, ki lesz idén a Dicsőségcsarnok új tagja, ők egyébként a közönség szavazataiból összeállított listát ki is egészíthetik saját javaslataikkal, tehát ez a lista inkább csak olyan szempontból minősül mérvadónak, hogy hozzá tehetnek, de el nem vehetnek belőle. Az idei tízes lista: Chris Ferguson, Barry Greenstein, Jennfier Harman-Traniello, Dan Harrington, Phil Ivey, Linda Johnson, Tom McEvoy, Daniel Negreanu, Scotty Nguyen és Erik Seidel lett.
A lista érdekessége, hogy tavaly nem volt női jelölt rajta, ez hála istennek, idén már nem így van. Ám ha egy kicsi esélylatolgatásba belemegyünk, akkor azt kell mondanunk, hogy a hölgyeknél „öregebb rókák” vannak a szakmában, akiknek még mindig nagyobb az esélyük a díj elnyerésére, mint nekik. Én mindenesetre nem bánnám, ha a pókerasztalomat ilyen játékosok ülnék körül... :-)
|
|

Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
Látogass el a PokerStars-ra!

100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
Látogass el az Everest Pokerhez!

100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
Látogass el a Bwin Pokerre!

Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
Látogasd meg a Betssont!

Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
látogass el a Titan Pokerhez!

100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
Látogass al a Betwayre!

600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
Látogasd meg a Betfairt!

100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
Látogasd meg a PacificPokert!
|