Póker Hírek

 
Póker > Póker Hírek

Pókermorzsák innen-onnan

2010. Szeptember 29

Elindult a Face the Pro elnevezésű élő pókertorna – amelynek fődíja több mint 100.000 euró –, legújabb, második szériája. Aki itt versenyezni akart, annak egy online freeroll versenyt kell túlélnie, aztán a regionális döntők során bekerülhetnek egy tévés döntőbe az RTL Klubon. A harmadik és a negyedik nyolcas asztal mellett négy magyar és két szlovákiai magyar is bejutott a döntőbe, ez minden bizonnyal ennek a szériának már az egyik legnagyobb meglepetése. A lebonyolításról majd később, most csak annyit, hogy minden bizonnyal élete lehetősége lesz annak, aki ott ülhet majd a főasztalnál, és egy pókerlegenda ellen játszhat.

Ha már itt tartunk: különleges versenyt rendezett kedd este a bécsi Montesino Casino. A szokásos napi tornák mellett este 22 órától egy exkluzív összecsapást is tető alá hoznak, ahol néhány szerencsés civil pókeres a legnagyobb osztrák sztárokkal és egy hollywoodi csillaggal mérhette össze a pókertudását. A legnagyobb név a nálunk is ismert, sőt közutálatnak örvendő Larry Hagman, azaz Jockey Ewing volt, aki a verseny után autogramot is adott saját képére, amit a teremben állítottak fel, de a tájékozottak számára elmondom, hogy ott volt Hermann Pascha is, aki a versenyt aztán megnyerte, valamint Mausi Lugner is játszott – egyedüli nőként. Az all-in for kids verseny végül is karítatív volt és nyereséggel zárult – nem rossz reklám ez a Montesinonak. Bővebben a www.montesino.at címen.

Megint nem múlt el a hét magyar dicsőség nélkül, hiszen bár Luca Topazi nyerte az Italian Poker Tour (IPT) Nova Goricát, a döntő asztalra jutott magyar pókeresről, Kamarás Péterről is csak az elismerés hangján szólhatunk, hiszen végül a negyedik helyet szerezte meg.

Egy viszonylag ismeretlen brit pókeres, James Bord nyerte meg a World Series of Poker Europe (WSOPE) főversenyét, s ezzel 830.401 fontot, vagyis 266 millió forintot tehetett zsebre.

Megint zajlik a pókerélet, azt nem lehet mondani, hogy uborkaszezon van....

 
Otthona a legnagyobb online és offline tornáknak, 100% bónusz 600 $-ig + freeroll jegyek
 Látogass el a PokerStars-ra!
100% 500$-ig. Bónusz kód:"poker500" + 1000$ freeroll első befizetés esetén.
 Látogass el az Everest Pokerhez!
100$ 500$-ig + 100000 freeroll! Casino és sportfogadások legnagyobb választéka, ami elérhető.
 Látogass el a Bwin Pokerre!
Exkluzív 100 % 1600$-ig pókerbónusz + két ingyenes versenyjegy első befizetésnél
 Látogasd meg a Betssont!
Ekluzív 100% 500$-ig pókerbónuszban. Fizess be és játssz olyan nagy nyereményekért, mint Sony Vaio, PS3
 látogass el a Titan Pokerhez!
100 % bónusz 1000$-ig! VIP program, és ekluzív póker freerollok az új játékosoknak
 Látogass al a Betwayre!
600$-os bónusz minimum 20$-os befizetéssel! Kvalifikáld magad olyan versenyekre, mint az EPT vagy a WSOP!
 Látogasd meg a Betfairt!
100% bónusz 400$-ig. Ha horgászni szeretsz, ez a te oldalad!
 Látogasd meg a PacificPokert!
 
JÁTSSZ PÓKERT: POKERSTARS en EVEREST POKER
Nem találtad meg, amit kerestél? Próbáld a Google Google vagy a Yahoo Heeft vinden wat u waar zoekt? VÁLASSZON NYELVET: